A PPT Group Kft. a tradicionális informatikai szolgáltatások – az informatikai tanácsadás, fejlesztés, üzemeltetés mellett innovatív, az élvonalbeli informatika előnyeit széles körben elérhetővé tevő szolgáltatásokat dolgozott ki és kínál a magyar piacon kis és középvállalkozásoknak, non-profit szervezeteknek, illetve extra nagy számítási igényű műveletek elvégzéséhez.
GENIE – vállalkozóknak és takarékos ám professzionális működésre vágyó szervezeteknek (kkv-k; civil szervezetek; önkormányzatok)
A PPT Group a vállalati informatika csúcsát jelentő informatikai megoldások előnyeit – új, korszerű informatikai alapokra helyezve – teszi elérhetővé mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve takarékos gazdálkodás mellett minőségi működést megvalósítani kívánó szervezetek számára. A bárhonnan elérhető, tehát irodához sem kötődő szolgáltatás igénybe vétele és használata mindössze tetszőleges számítógép és élő internet kapcsolat meglétét igényli. Az üzleti feltételeket a mai vállalkozói realitáshoz szabtuk: az előfizetés modulonkénti felhasználószámtól függ, és menet közben is hátrány nélkül változtatható. A szolgáltatás az első hónapban minden kötelezettség nélkül ingyenesen kipróbálható.
A Genie portfoliójában jelenleg 2 modul érhető el:
- Levelezés és csoportmunka megoldásunk az Ms Exchange alapú levelezés valós alternatívája a következő funkciókkal: levelezés; címjegyzék, naptár, megosztható objektumok, jogosultságkezelés, mobil kliensek, RSS, VoIP támogatás.
- Az értékesítés támogatás az ügyfelekkel való kapcsolatépítést, az ügyfélkapcsolatok gondozását teszi tudatossá, célirányossá és testre szabottá. Alkalmas többek között szervezett értékesítési tevékenység kiszolgálására, hűségprogramok és kampányok tömeges, mégis személyre szóló megvalósítására, valamint ügyféltörténetek stratégiai értékű feldolgozására.
Egyedi kérésre már most kapható, és hamarosan interneten keresztül történő előfizetésre is elérhetővé válik továbbá:
- új generációs e-kereskedelem;
- mini-ERP értékű ám fájdalommentes könyvelés és adminisztráció,
- weboldal, amely nem igényli informatikus közreműködését,
- WIKI, amelyen a szervezet közös anyagait lehet a tagok számára elérhetővé tenni, sőt, alkalmas az írott anyagok távmunkában is végezhető, közös készítésére
- tárhely
- ágazati igényekre szabható, munkaerő-közvetítő online megoldás.
A Genie-t itt tudja megnézni, kipróbálni: https://genie.ppt.eu/
PERFORUS – nagy computer-kapacitást igénylő tervezést, modellezést, számítást végző cégeknek
PERFORUS (Performance for Us) rendszerünkkel a szuperszámítógépek lehetőségeit valósítjuk meg és bocsátjuk megrendelőink rendelkezésére, szintén a korszerű technikának köszönhetően a régi mainframe gépek költségének töredékéért. Ezáltal a hazai vállalatok, takarékos gazdálkodást folytató kutató, ipari, pénzügyi és egyéb szervezetek számára elérhetővé válik a nagy számítási kapacitást és adatfeldolgozást igénylő feladatok ellátása, a molekulatervezéstől a makrogazdasági modellezésig.
A speciálisan erre a célra kialakított, gyorsaságban, kapacitásban egyenszilárd hardver és szoftver konstelláció több tíz Teraflops számítási kapacitást és 10 Gigabit/sec nagyságrendű sávszélességet biztosít a teljes architektúrában, az adattárolóktól a processzorokig.
Általános szolgáltatásaink
Saját fejlesztésű megoldásain túl a PPT Group klasszikus informatikai szolgáltatásokat is nyújt.
- Üzleti és szoftver tanácsadás: Tanácsadási tevékenységünk megrendelő és ügyfél oldali tanácsadást is magában foglal. A stratégiaalkotástól a teljes megoldásszállításig az egyes projektek minden lépését megbízhatóan tudjuk kontrollálni, támogatni vagy irányítani.
- Fejlesztés: Egyedi rendszerek kialakítását, illetve a piacon kapható megoldások testreszabását vállaljuk a következő témakörökben: business intelligence (BI); adattárház, adatbázis kezelő; enterprise content management (ECM); dokumentum kezelés; portál kiépítés; CRM és egyéb rendszerek.
- Üzemeltetés: A különféle rendszerek biztonságos üzemeltetése, támogatása és karbantartása is beletartozik a szolgáltatásaink körébe.
